Vasárnap késő délutánra egy kis bétázást terveztem be. Az eredeti terv mindössze annyi volt, hogy átteszem a székhelyemet Elwynn Forestdől Westfallba, de a játék – ahogy lenni szokott – teljesen átírta a forgatókönyvet. Végül úgy cikáztam fel-alá a térképen, mint pók a falon: Ironforge, Lakeshire, Sentinel Hill, Stormwind mind sorra került.
Óriási szerencse, hogy a régi rutin még mindig működik: amikor Eastvale Logging Camp környékén questeltem, átugrottam feloldani a redridge-i repülési pontot. Ennek hála most legalább megúsztam, hogy hosszában kelljen még egyszer átkocognom egész Elwynnt.
Westfall
Miután átkeltem a kis kőhídon Westfall felé, szinte azonnal belebotlottam a jó öreg Furlbrow családba. Fel is kaptam a küldetéseiket – kellemes meglepetés volt látni, hogy a Blizzard kissé felfrissítette a párbeszédeket és a szövegeket.
Sentinel Hill felé haladva beugrottam a Saldean farmra leadni a láncküldetések első felét, és persze megpróbáltam kisajtolni a klasszikus csirkés küldetést is. Pechemre a macro interface épp felmondta a szolgálatot, úgyhogy a csirke magasról tett rám: hiába kotkodácsoltam neki kézzel, nem adta be a derekát. Cserébe végighallgattam Salma Saldean keresetlen véleményét a szomszédasszonyról, ami szintén új és kifejezetten üde színfolt.
Sentinel Hillben aztán gyorsan felszedtem a helyi küldetéseket, lezártam a régieket, és a lendülettől máris megugrott a 13-as szint.
Ezen a ponton az expedíció átment kőkemény futárszolgálatba: vissza Stormwindbe fegyverszállítmányért Westfallnak. Ahogy a főváros utcáit róttam, szöget ütött a fejembe, hogy a szintem már bőségesen elég lenne egy Halls of Thanes menetre. Próbát tettem az új Looking For Group keresővel, és pár percnyi finomkodó kattintgatás után össze is állt a csapat.
Halls of Thanes
Irány a mélyvasút! Az Ironforge–Stormwind metrónál olyan embertömeg fogadott, amilyet talán még sosem láttam ezen a szakaszon, igazi csúcsforgalmi hangulat uralkodott a peronokon.
A bejárat előtt levertünk egy kempingszettet, alaposan felbuffoltuk a bandát, aztán fejest ugrottunk az instába. Nálam pont ekkor döntött úgy a netkapcsolat, hogy veszett laggolásba kezd, úgyhogy az első benyomásaim meglehetősen szaggatottra sikerültek.
Maga a bevezető szakasz az Old Ironforge-on keresztül kifejezetten atmoszférikus. A dungeon dizájnja érdekes hibrid: egyszerre hozza Ironforge és Blackrock Depths hangulatát, miközben bőven merít a WotLK titán-építészetének formavilágából is.
Mechanikailag nem tűnt vészesnek: sok kisebb trash-csomag, köztük ritmikusan elhelyezett bossok. Egy csúnyán félrehúzott pullnál ugyan befigyelt egy wipe, de alapvetően simán haladtunk – már amennyit láttam belőle, az utolsó bosst és a fél termet ugyanis kőkeményen kifagyva asszisztáltam végig. A mérleg ennek ellenére pozitív: halomnyi lezárt quest, pár friss gear-upgrade, és egy kényelmes 14-es szintlépés.
Loch Modan
Ironforge-i kitérőm után Loch Modan felé vettem az irányt, ahová szintén a fegyverüzlet szólított. Útközben gyorsan revansot vettem a lezuhant pilóta haláláért is, bezsebelve egy kis ingyen XP-t.
Dun Morogh fagyos hegyei között pásztáztam a távolba, hátha megpillantom a Blackrock Mountain sziluettjét, de csupán egy fakó kontúrt meg némi gyenge füstcsíkot tudtam kivenni. Érdekes, a fejemben mindig az élt, hogy a hegy Ironforge-hoz fekszik közelebb, de a térképre pillantva rá kellett jönnöm, hogy Stormwind valójában sokkal közelebb esik hozzá.
Loch Modanban lezártam a boltos teendőket, felvettem az új repülési pontot, majd griffre pattanva, a teljes kezelőfelületet (UI) elrejtve repültem vissza Sentinel Hillig. Fentről nézni a felújított Eastern Kingdoms tájait egyszerűen lenyűgöző – a látványvilág valami pazar lett!
Redridge Mountains
Sentinel Hillen épp csak átsuhantam, a valódi célpont Redridge Mountains volt. A Defias testvériség szálainak göngyölítése mellett kíváncsi voltam, mi változott Lakeshire-ben: kihalásztam a kislány tóba ejtett nyakláncát, majd megpróbáltam tarhálni egy kis kempingbuffot a többiektől, de ezúttal nem jártam sikerrel.
Közben amit értem, felvettem: még mindig zseniális, mennyire szervesen és logikusan kapcsolták össze a Stormwindhez tartozó négy zóna történetszálait. A Dry Times küldetés viszont továbbra is pofátlanul drága mulatság! Magister Solomon helyzetén pedig még az udvariasabb megfogalmazás sem segít sokat, bár kétségtelen, hogy a dialógusok sokat finomodtak.
Ezután még egy gyors kanyar Stormwindbe a fegyverek miatt, ahol már az első Deadmines küldetéseket is sikerült bezsebelnem.
Újra Westfall
A kör végén ismét Sentinel Hillen kötöttem ki, ahol a leadott küldetések fel is toltak a 15-ös szintre.
Újabb tekintélyes quest-adag nyílt meg előttem, úgyhogy a következő alkalommal végre nekiláthatok Westfall igazi rendbetételének – bár tartok tőle, hogy a nagy utazgatás miatt kicsit már túlszinteztem a területet.
Mindenesetre piszkosul élveztem ezt a csatangolást: újra bejárni az ismerős ösvényeket, rácsodálkozni a finomhangolásokra és felfedezni az apró újdonságokat. A Forever még mindig kifejezetten biztató képet mutat!
Vélemény, hozzászólás?