Szerző: PatitoExplores

Eltelt egy hét, mióta utoljára jelentkeztem. Legalábbis írásban, hiszen a YouTube-on szinte minden nap jelentkezem streammel, ahol élőben követhetitek Kalkira, a warlock kalandjait.

A béta, az béta

Néha én is elkeseredek, de alapvetően azért egész játszható a Forever béta verziója. Mondjuk pont tegnap chateltem a wowforever.hu Discordján, hogy én ezért fizettem, basszus!

Szóval van lag. A szerver az USA-ban van, így a csúszás is tud jelentős lenni. Néha nem is diavetítés van, hanem egyszerűen megfagy minden, majd egy perc múlva gyorsítva lefut az összes kimaradt esemény. A végén nem egyszer már csak a hullámat találom meg.

A múlt héten a Hall of Thanes végét hagytam így ki, ezen a héten pedig a Deadmines elejével jártam ugyanúgy.

Az „insták”

Elég érdekes koncepcióváltás történt. Egészen eddig a szintezés és fejlődés szempontjából a dungeonök pörgetése volt a leghatékonyabb út. Most a sima questelés jóval gyorsabb.

Ráadásul elég sok küldetés kapcsolódik egy-egy instához, amik kifejezetten jó itemeket adnak jutalmul, szóval a végigcsinálásuk után már nincs meg igazán a vágy, hogy újra és újra lefarmold az egészet.

Szakmák

A questek mellett a szakmák is rengeteg feladatot adnak. Nagyon komoly fejlődési lehetőség van bennük. Én a megszokott Tailor / Enchanter párost választottam a lockkal. Az Enchanting 15-ös szint után kezdett magára találni, amikor a küldetések elkezdték adogatni a zöld tárgyakat. A Tailoring viszont még mindig eszméletlen mennyiségű vásznat zabál fel, amit rohadt nehéz összeszedni.

Sokkal egyszerűbb a helyzet a másodlagos szakmák terén. A Fishing és a Cooking már rég 150-en áll nálam, a First Aid viszont ugyanazokat a cloth-okat égetné el, mint a Tailor, szóval az gyakorlatilag sehol sincs.

A pénz

Persze mindezt zsebből ki lehetne fizetni. De hát pénz meg pont nincs. Átutaztam két kontinenst, hogy megvegyem a 150 feletti Cookingot tanító könyvet, de 95 ezüstbe került volna. És egyszerűen nem volt rá keretem!

Hat szinten keresztül nem tanultam új spelleket, mert nem volt elég rezem meg ezüstöm rá. Itt azért valamit még finomhangolhatnának, mert elméletben baromi szép az az elképzelés, hogy a crafting szakmák ellátják a játékost a szintjének megfelelő cuccokkal, de a gyakorlatban 20-as szinten kezdem el varrni a hatodik–nyolcadik szintre való felszerelést. Szóval ezzel nem vagyok kisegítve.

Viszont ez szimplán csak maradt a régiben a Classichoz képest. Amit viszont határozottan megígértek és mégsem látom nyomát sem a javulásnak, azok az itemeken lévő teljesen felesleges statok. Még mindig simán esik strength és stamina bónuszos cloth cucc, meg ezer hasonló hülyeség.

Nem mindenhol lenne idegesítő a hyperspawn

A Deadmines felvezető küldetései közül kettő kifejezetten idegőrlő, és zéró szórakozást nyújt.

Az első a Defias Messenger levadászása. Halála után kerek 5 perccel mindig ugyanott jelenik meg, és indul el az útjára. Moonbrook közepén raidnyi tömeg várja, hogy felbukkanjon és be lehessen tagelni. Ha nincs azonnali sebzésű instant castos spelled vagy gyors auto-attackod, esélytelen vagy. Mindenki vakon spammeli a macrót, a siker meg leginkább a ping és a szerverlag függvénye.

A második a Defias Traitor escort questje Sentinel Hillből. Szintén teljes partik állnak sorban egymást taposva, úgyhogy a végén némi netes túrással összeraktam egy macrót a Leatrix Plus addonnal párosítva, ami leautomatizálta az átvételt. Nesze neked immersion, szerepjáték, meg világmegismerés.

Csavargás a kontinenseken

Elengedtem végül a rohanást: a görcsös szintezést és azt, hogy ész nélkül mindent most azonnal megnézzek. Inkább elpepecseltem az újdonságokkal, és igyekeztem alaposan bejárni a Stormwind királyságához tartozó területeket. Rengeteg új mikrotörténet és küldetésszál van, amik meglepően jól kitöltik a korábbi lyukakat.

Szóval nekiálltam felfedezni és utazgatni. Az új gépen fullra húztam a grafikát, és csak élveztem a tájat. Ebben viszont vitán felül verhetetlen a Forever!

Valaha, a digitális őskorban a Need for Speedet is azért nyomtam orrvérzésig, mert volt benne egy hegyvidéki pálya, aminek a panorámájától csodás volt. A Foreverben ezt a látványt és szabadságérzetet gyakorlatilag bárhol megkapod. Sétálsz, teljesen kimaxolt kameratávolsággal, letisztított UI-val, és egyszerűen lenyűgöző a táj.

Ashenvale például sosem tartozott a kedvenceim közé, most viszont elképesztően fest. Ahogy Stormwind környékén szinte minden dombtetőről beköszön a Blackrock Mountain sziluettje, úgy magasodik föléd Darkshore és a Barrens vidékein Hyjal meg a régi Világfa megmaradt törzse. A hozzám hasonló lore-fanatikusoknak rengeteg „óbazmeg” pillanatot tartogat.

Október 21-ig még van szűk egy hónapunk. Nem biztos, hogy mindent be tudok járni a bétában, de nem is baj – maradjon meglepetés az éles rajtra is. Viszont amiatt egyáltalán nem aggódom, hogy az elkövetkező években ne lenne mivel elütni az időt. A Forever a jelenlegi állapotában kifejezetten alt-barátnak tűnik.

Vasárnap késő délutánra egy kis bétázást terveztem be. Az eredeti terv mindössze annyi volt, hogy átteszem a székhelyemet Elwynn Forestdől Westfallba, de a játék – ahogy lenni szokott – teljesen átírta a forgatókönyvet. Végül úgy cikáztam fel-alá a térképen, mint pók a falon: Ironforge, Lakeshire, Sentinel Hill, Stormwind mind sorra került.

Óriási szerencse, hogy a régi rutin még mindig működik: amikor Eastvale Logging Camp környékén questeltem, átugrottam feloldani a redridge-i repülési pontot. Ennek hála most legalább megúsztam, hogy hosszában kelljen még egyszer átkocognom egész Elwynnt.

Westfall

Miután átkeltem a kis kőhídon Westfall felé, szinte azonnal belebotlottam a jó öreg Furlbrow családba. Fel is kaptam a küldetéseiket – kellemes meglepetés volt látni, hogy a Blizzard kissé felfrissítette a párbeszédeket és a szövegeket.

Sentinel Hill felé haladva beugrottam a Saldean farmra leadni a láncküldetések első felét, és persze megpróbáltam kisajtolni a klasszikus csirkés küldetést is. Pechemre a macro interface épp felmondta a szolgálatot, úgyhogy a csirke magasról tett rám: hiába kotkodácsoltam neki kézzel, nem adta be a derekát. Cserébe végighallgattam Salma Saldean keresetlen véleményét a szomszédasszonyról, ami szintén új és kifejezetten üde színfolt.

Sentinel Hillben aztán gyorsan felszedtem a helyi küldetéseket, lezártam a régieket, és a lendülettől máris megugrott a 13-as szint.

Ezen a ponton az expedíció átment kőkemény futárszolgálatba: vissza Stormwindbe fegyverszállítmányért Westfallnak. Ahogy a főváros utcáit róttam, szöget ütött a fejembe, hogy a szintem már bőségesen elég lenne egy Halls of Thanes menetre. Próbát tettem az új Looking For Group keresővel, és pár percnyi finomkodó kattintgatás után össze is állt a csapat.

Halls of Thanes

Irány a mélyvasút! Az Ironforge–Stormwind metrónál olyan embertömeg fogadott, amilyet talán még sosem láttam ezen a szakaszon, igazi csúcsforgalmi hangulat uralkodott a peronokon.

A bejárat előtt levertünk egy kempingszettet, alaposan felbuffoltuk a bandát, aztán fejest ugrottunk az instába. Nálam pont ekkor döntött úgy a netkapcsolat, hogy veszett laggolásba kezd, úgyhogy az első benyomásaim meglehetősen szaggatottra sikerültek.

Maga a bevezető szakasz az Old Ironforge-on keresztül kifejezetten atmoszférikus. A dungeon dizájnja érdekes hibrid: egyszerre hozza Ironforge és Blackrock Depths hangulatát, miközben bőven merít a WotLK titán-építészetének formavilágából is.

Mechanikailag nem tűnt vészesnek: sok kisebb trash-csomag, köztük ritmikusan elhelyezett bossok. Egy csúnyán félrehúzott pullnál ugyan befigyelt egy wipe, de alapvetően simán haladtunk – már amennyit láttam belőle, az utolsó bosst és a fél termet ugyanis kőkeményen kifagyva asszisztáltam végig. A mérleg ennek ellenére pozitív: halomnyi lezárt quest, pár friss gear-upgrade, és egy kényelmes 14-es szintlépés.

Loch Modan

Ironforge-i kitérőm után Loch Modan felé vettem az irányt, ahová szintén a fegyverüzlet szólított. Útközben gyorsan revansot vettem a lezuhant pilóta haláláért is, bezsebelve egy kis ingyen XP-t.

Dun Morogh fagyos hegyei között pásztáztam a távolba, hátha megpillantom a Blackrock Mountain sziluettjét, de csupán egy fakó kontúrt meg némi gyenge füstcsíkot tudtam kivenni. Érdekes, a fejemben mindig az élt, hogy a hegy Ironforge-hoz fekszik közelebb, de a térképre pillantva rá kellett jönnöm, hogy Stormwind valójában sokkal közelebb esik hozzá.

Loch Modanban lezártam a boltos teendőket, felvettem az új repülési pontot, majd griffre pattanva, a teljes kezelőfelületet (UI) elrejtve repültem vissza Sentinel Hillig. Fentről nézni a felújított Eastern Kingdoms tájait egyszerűen lenyűgöző – a látványvilág valami pazar lett!

Redridge Mountains

Sentinel Hillen épp csak átsuhantam, a valódi célpont Redridge Mountains volt. A Defias testvériség szálainak göngyölítése mellett kíváncsi voltam, mi változott Lakeshire-ben: kihalásztam a kislány tóba ejtett nyakláncát, majd megpróbáltam tarhálni egy kis kempingbuffot a többiektől, de ezúttal nem jártam sikerrel.

Közben amit értem, felvettem: még mindig zseniális, mennyire szervesen és logikusan kapcsolták össze a Stormwindhez tartozó négy zóna történetszálait. A Dry Times küldetés viszont továbbra is pofátlanul drága mulatság! Magister Solomon helyzetén pedig még az udvariasabb megfogalmazás sem segít sokat, bár kétségtelen, hogy a dialógusok sokat finomodtak.

Ezután még egy gyors kanyar Stormwindbe a fegyverek miatt, ahol már az első Deadmines küldetéseket is sikerült bezsebelnem.

Újra Westfall

A kör végén ismét Sentinel Hillen kötöttem ki, ahol a leadott küldetések fel is toltak a 15-ös szintre.

Újabb tekintélyes quest-adag nyílt meg előttem, úgyhogy a következő alkalommal végre nekiláthatok Westfall igazi rendbetételének – bár tartok tőle, hogy a nagy utazgatás miatt kicsit már túlszinteztem a területet.

Mindenesetre piszkosul élveztem ezt a csatangolást: újra bejárni az ismerős ösvényeket, rácsodálkozni a finomhangolásokra és felfedezni az apró újdonságokat. A Forever még mindig kifejezetten biztató képet mutat!

Ha jól számolom, a múlt csütörtöki az ötödik olyan alkalom – vagy négy és feledik, ha máshogy nézem –, amikor belekezdek a World of Warcraftba.

Volt ugye az eredeti indulás, amit 2005 tavaszán éltem át. Oké, az megismételhetetlen volt. Aztán a Cataclysm elején az apai örömök elszólítottak Azerothról, és pár évvel később megpróbáltam folytatni a kalandozásokat, de az a pár kihagyott év a World of Warcraft életében is sorsfordító volt: átalakult egy butább, biztonságosabb játékká. A lore miatt időről időre próbálkoztam a ma retailnek hívott játékkal, de sosem sikerült egy-két esténél tovább leragadnom. Kiveszett belőle – számomra – a felfedezés öröme.

Ezért örültem meg a 2019-es Classicnak. Irtó jó élmény volt végigmenni az első kiegészítőn. Mindent bepótoltam, amit anno kihagytam. Sajnos a TBC-ben már ebbe is csúnyán belenyúlkáltak, és nem volt annyi időm, hogy a tankadinommal Karazhanon túljussak. Így maradt a casual játék Northrenden is, amikor megérkezett a SoD.

Na, az újra nagy élmény volt! A szakaszos szintezés, a világ bebarangolása, az apró változások, az új tartalmak a régi köntösben pont jók voltak. Az első két szakaszt sikerült lépést tartva megcsinálni, de aztán az endgame-ről megint lemaradtam. Teljes életet élni munkával, családdal, egyéb hobbikkal – ezt nem tudtam megoldani.

Így amikor jött a Classic Anniversary, újra Northshire-ben találtam magamat, és makacsul igyekeztem, hogy most sikerüljön. Végül megint a TBC-nél akadtam el, bár nyár végén egy elemental shamannal túljutottam a Karazhan–Gruul–Magtheridon szinten, amikor bejelentették a World of Warcraft Forevert.

Őszintén: először morcos lettem. Ahogy a SoD-ot kicsinálta az Anniversary, úgy ölte meg egyetlen nap alatt a Forever a TBC Anniversaryt. De aztán jöttek az infók, amik azt mondták, hogy ez most lehet tényleg végtelen, és nem kell rohanni.

Szóval beültem csütörtökön a béta indulásakor a gép elé, hogy na, talán most jön újra az én WoW-om!

Mi tetszik a Foreverben?

Egyrészt imádom, hogy ráncfelvarrták a grafikát. Ez már nagyon ráfért: a huszonéve is elég gyenge grafika mára nagyon elhasznált lett. Jó látni, ahogy Northshire felett ott magasodik Blackrock Mountain, és pöfékel a tűzhányó. Nyilván a víz a legcsodálatosabb, meg a fények játéka. A személyre szabhatóbb karakterkészítő is tetszik. Ez mindenképpen pozitív változás.

Megvan az otthonos érzés, de pillanatról pillanatra meglep a játék valami újdonsággal. A kétosztatú nevek, a kezdőterületen megtanulható szakmák, az a rengeteg új quest, ami elvisz korábban fel nem fedezett területekre. Két elég intenzív játéknapon vagyok túl egy 13-as warlockkal, és még mindig van questem Elwynn Forestben.

A kibővített, megváltozott történetszálak izgalmasak. A táborozással pepecselés is jó móka. Az, hogy a szakmáknak lett értelme alacsony szinten, és hogy tudom: nem kell loholni az endgame miatt – visszahozta az első ismerkedés élményét Azeroth-tal.

Úgy látom, sikerült azt kitalálni, hogy miként lehet értelmesen belassítani a játékot, és közben finoman rákényszeríteni az embereket arra, hogy megéljék a közösségi játékot. Egy csomó ismeretlennel álltunk párba a bányákban, hogy megoldjuk a nehezített küldetéseket, és mindig, helyből volt ember, akivel csapatba tudtam verődni.

Mi nem tetszik?

Ez egy béta még, de gyanítom, hogy az indulás napjaiban is hasonló probléma lesz a mob respawn időzítése.

Kell, hogy gyorsan újraéledjenek az ellenfelek, aláírom, hiszen sokan vagyunk rájuk. De közben kiirtasz kettőt egy föld alatti járatban, leülnél regenerálódni, de nem tudsz, mert pár pillanat, és az újraéledő mobok elkezdenek gyepálni.

Pedig így sem könnyű a játék, át kell gondolni, hogy egynél több mobot hogyan támadsz meg. De sokszor az egyébként sikeres stratégiát az újraéledő előző csoportok teszik tönkre. Ez majd persze beáll egy egészséges szintre, de most őrjítő.

Másrészt megint itt van a pénzprobléma. Nagyon-nagyon nehéz annyi pénzt összekaparni, hogy húzzad a szakmákat, fejlődjél, tanuljál. Persze kell a nehézség, de tartok tőle, hogy ezen még van mit balanszírozni.

Milyen a béta?

Ahhoz képest, hogy béta, kifejezetten stabil. Néha van lag. Néha egy funkció vagy NPC nem működik. Ez persze zavaró, de hát ez egy tesztverzió, észben kell tartani.

Tarts velem a felfedezésben!

Nem az új fajjal kezdtem, hanem direkt egy human warlockkal, hiszen az volt a leginkább kijátszott karakterem eredetileg is. Ahhoz, hogy megnézzem, miben más a Forever, mint a World of Warcraft előző verziói, ez a legjobb összehasonlítás.

Lesz majd új elfem is, meg mindenféle karakter, de a bétában a warlockkal megyek, és valószínűleg ezzel indulok majd neki november elején is.

Ha érdekel, hogy merre és mit csinálok, akkor tedd el a könyvjelzőkbe ezt a blogot, és nézz fel a YouTube-csatornámra, ahol rendszeresen streamelem a játékot!